Abszolút semmihez.
Tipikus vasárnapi érzés ez.
Talán az alkohol maga után hagyott űr miatt, talán az enyhe reggeli másnaposság, vagy maga a vasárnap hangulata okozza ezt az érzést. Nem tudom.
A gond az hogy nem múlik ez az érzés.
Semmihez sincs kedvem.
Rengeteg dolgom van, és van is rá időm. Az egész nap itt van. A legtöbb az fontos dolog is.. de egyszerűen nincs hozzájuk kedv.
Nem tudom magam rávenni hogy megfogjam magam, és megcsináljam.
Ilyen a legtöbb vasárnap.
Sokszor próbálom orvosolni ezt az érzést, sok dologgal.
Ami igazán hatásos lenne, az épp nincs kéznél.
Vidám zene nem hat. Szomorú zene nem hat.
Marad az állapot.
Semmihez sincs kedvem.
Valahogy ilyenkor mindig elgondolkozok, hogy minden rendben van velem? Biztos bennem van a hiba. Mindenem megvan, amire szükség van, és mégse vagyok boldog. Barátnő, család, barátok.
A kívülálló emberek mind azt hiszik hogy minden rendben van. A felszínt kapargatják csak, és nem értik hogy mi a baj..
Tulajdonképpen a legtöbb embert nem is érdekli ha baj van veled. Magukkal foglalkoznak. A barátaidat se fogja érdekelni ha folyton rossz kedved van. Megszokottá válik mint a globális felmelegedés. Egy ideig próbálnak segíteni rajta, megszüntetni, aztán megszokják. Feladják.
Nem a sajnáltatás a célod, hanem a probléma megoldása. De ez egyedül nem megy.
Ha pedig mindenki elfordul tőled akkor nem is fog menni...
Akár ebből is adódhat hogy semmihez sincs kedvem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése